Az elmúlás fejlődést ül felettem....
ráncaim égnek emlékekbe.
A szükségem van,
s a mindig Te
csoszogó neszek,
míg Én mindig ne félj leszek,
belevésem emlékezetembe.
Novemberi napsugár,kopár utcák falevelei
őrzik kezembe bújva a nyár dallamát...
S csendesen Velem Téged várnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése